Mi történik Kanizsán (114)


Kedves Testvéreink!

"Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem." Jn.15:20-21
Ez itt a földön normális. Akármi is vesz körül minket, tudjuk, hogy teljes biztonságban vagyunk, mert Isten kézben tartja a dolgokat. Ha nem értjük, ez akkor is így van, és minden Isten tökéletes tervének a bevégzésére siet, a mai napunk is. "Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek rá dolgokra, mint ahogy én rám ismert az Isten.” 1Kor.13:12.
Magyarkanizsán (Szerbiában) igazán szükségünk van, hogy hitben lássunk és járjunk. „Mert hitben járunk, nem látásban” 2Kor.5:7.
A két hónapos, fiatal gyülekezet az Úr kegyelméből növekszik, erősödik, és imádkozik, hogy az Úr adjon egy helyet, ahol a gyülekezet össze tud jönni. Legutóbbi alkalmunkon, most vasárnap (2012.01.22-én) az egyik testvér kipakolta a legnagyobb szobáját, a gyülekezet számára, ott tudtunk össze jönni Isten dicsőségére, egy ember megtért, aki akkor volt először gyülekezeti alkalmon! Telve van a szívünk Istendicsőítéssel és örömmel, imádjuk Istent az Ő kibeszélhetetlen bölcsességéért, az Ő gondolatai nem emberi gondolatok, természetfölöttiek, és mi is, akik hiszünk, jog szerint természetfölötti módon élhetünk, nem kell földhöz ragadtan, megfelelések között élünk, szabadok vagyunk, hogy Isten útján járjunk, mert egyedül ez az Élet útja. Az emberek elképesztő módon félnek emberektől, földi „egyházaktól”, a teljes megkötözöttség, sötétség mellett döntöttek, mert a félelem a vezetőjük. DE! „Az emberektől való félelem tőrt vet; de aki bízik az Úrban, kiemeltetik.” Péld.29:25
Halleluja, ma még hirdetjük az Igét, a holnapi napról semmit nem tudunk, hogy lesz-e? Isten a tudója. Drága Testvérünk, ne felejtsed el, hogy a legnagyobb csoda, ha egy ember a sötétség hatalmából megmenekül Jézus Krisztuson keresztül, és a világosság gyermeke lesz, halhatatlan személy, kinek jogos része az örök élet. „Azért annál inkább serénykedjetek testvéreim, hogy elhívásotokat és kiválasztott voltotokat megszilárdítsátok, mert, ha ezt teszitek, nem fogtok sohasem megbotlani." 2Pét.1:10
Az elmúlt vasárnap után felhívott az egyik testvér telefonon Kanizsáról, és ujjongva mesélte, hogy az Istentisztelet óta, tele van örömmel, mert újjászületett, addig is meg volt térve, de most élte át az újjászületés csodáját, megértette a kegyelmet, betöltötte a Szent Szellem, kicserélték. Istenünk cselekszik, és mi csak csodáljuk, hogy a Szent Szellem hogyan szül. Valóban milyen igaz: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” 2Kor.5:17 Minden, nem részleges az újjászületés!

Jelenleg is Gábor Kanizsán van, tegnap Péterrévén volt, ahol a testvéreket erősítette. Kérünk benneteket, hogy imádkozzatok értünk, a szolgálatért. Hisszük, hogy az Úr munkában van és minél nagyobb a sötétség ezeken a helyeken, annál jobban meg fog minket erősíteni, hogy kitartsunk, és hitben járjunk.

2012.01.26.
Békesség és áldás! Etelka és Gábor