Céljaink:
- Az Evangélium hirdetése
olyan emberek és népcsoportoknak, akik elhagyatottak, és reményt vesztett
állapotban vannak.
- Az emberek motiválása, segítése, hogy a kilátástalanságból, ne a depresszióba, az öngyilkosságba vagy az alkoholizmusba meneküljenek, hanem Isten megismerése által értelmet nyerjen az életük.
- Új gyülekezetek
plántálása, tanítványképzés.
- Megtalálni és tanítani
azokat az embereket, akik képesek lesznek a helyi munkák ellátására.
- Küzdelem az
analfabétizmus ellen. Az írástudatlan, illetve a gyengén tanuló gyermekek
számára iskola létrehozása.
- Egy olyan épület
megvásárlása, amely alkalmas Istentiszteletek tartására, táborok és kulturális
rendezvények szervezésére, esetleg kezdetben az iskola befogadására.
- Szociális
segítségnyújtás, CSP gyermekprogram (támogatási lehetőségek link alatt többet
megtudhatsz róla)
- A magyarországi
gyülekezetekkel egységben motiválni és lehetőséget adni a missziós elhívású
embereknek a szolgálatra.
- Hisszük, hogy minden
nemzet számára az Evangélium a megoldás, Isten szeret minden nemzetet. Tehát
tevékenységünk célja, hogy egy adott környezetben minden népcsoport felé
egyformán nyújtsunk segítséget.
- Célunk nem az
elszigetelődés, és az ellentétek szítása, hanem a szeretet és az együttműködés
útján járni.