Sziasztok, engem Pap Andinak hívnak, 2,5 éve tértem meg és abban a kegyelemben lehet részem, hogy a misszió kezdetétől láthatom, ahogy Isten munkálkodik a Vajdaságban.

Megtérésem előtt boszorkányiskolába jártam, s belevetettem magam az okkultizmus, spiritualizmus világába. Innen vártam a segítséget az életem és mások problémáinak megoldásához, de nem tudtam, hogy a rossz oldalon állok. Erre akkor derült fény, amikor a vőlegényemet félelmek, álmatlanság kezdték gyötörni s az életünk pokollá változott s nem hozott javulást semmi praktika, amit korábban tanultunk. A fiú öngyilkos lett s tovább már én sem láttam értelmét, hogy folytassam a szenvedéseimet.

Az életem tele lett szégyennel, bűntudattal, kiábrándultsággal és félelmekkel, amit már nem tudtam tovább hordozni. A halálba akartam menekülni, de Isten az utolsó pillanatban felemelt, szeretetével örökre megragadott s egy új élettel ajándékozott meg, hogy hirdessem az Ő dicsőségét a népek között.

A misszió számomra az a hely, ahol Isten azzá formálhat engem, amivé szeretne, ahol gyakorolhatom az ajándékaim használatát Isten dicsőségére. Ahol láthatom Istent munkálkodni, emberi életeket megváltozni, ahol gyakorlatba vihetem mindazt, amire a Biblia tanít.

 
Isten áldjon,
Andi