Czeglédi Marika vagyok, a budapesti Élő Ige Gyülekezetéből.

Hogy kicsoda nekem Jézus? Az életem értelme, a lélegzetvételem, a szívdobbanásom 1997. augusztus óta.

Mit jelent nekem a misszió? Először is lehetőséget, hogy azzá váljak, akivé Isten eltervezett. Engedelmes, alázatos gyermekévé, aki tanul alkalmazkodni a helyzetekhez és személyekhez, egy szerves gépezet legkisebb részeként, örömmel és hálaadással. Tudom, hogy az életem nem rólam szól, hanem másokról, és a legnagyszerűbb célról: Isten királyságának építéséről.

Az én elhívásom segítő, támogató, buzdító, közbenjáró szolgálat. Úgy gondoltam, hogy elég, ha otthon közbejárok a szolgálókért. Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy a munkás kevés, és kérjék az Atyát küldjön munkásokat. Én is így tettem. Kértem és kérem, mert a munkás ma is kevés. Az Úr szólt a szívemhez, hogy vegyem elő az elásott egy talentumomat és bátorodjak fel, és menjek. Az első ilyen utat az életemben a fiam szervezte. Elmentem és úgy éreztem, ez a legjobb dolog a világon, és mindig ezt akartam csinálni. Gedeonnak azt mondta az Úr:”Menj el ezzel a te erőddel.”

Nekünk is ezt mondja. Nagyon gazdagok vagyunk. Van mit adnunk másoknak. Néhány perc figyelem, hogy meghallgassunk valakit, két bátorító szavunk, egy meleg ölelésünk. De meg kell említenem Isten Igéjének kincstárát, az örömhírt, a világosságot, amit mindenkor magunkban hordozunk. Mindezeken túl a misszió kőkemény munka, lemondás, odaszánás, sok fáradtság.

Vannak jó idők és rossz idők, sikerek és kudarcok, örömök és fájdalmak. De mindenre elégséges Isten végtelen kegyelme. 

Isten áldjon Téged! 

Marika